Jól sikerült az elmúlt év a világ legnagyobb nemzetközi
HR szolgáltató cége számára.
Gazdasági kihívások ellenére növekedés.
Zürich , Svájc 2011. március: Az Adecco csoport, a világ vezető humán erőforrás szolgáltatást nyújtó cége március első hetében közzé tette a 2010.-es év teljes és utolsó negyedéves eredményeit. Az eredmények szerint az árbevételek a 2010-es évben 26 százalékal emelkedtek 18,7 milliárd euróra. A bruttó árrés 17,8 százalék volt, amely 0,1 százalékkal alacsonyabb, mint az előző évben. A szigorú költségellenőrzés következtében az SG&A nem emelkedett szervezeti szinten. A 2010-es EBITA árrés a költségek nélkül 4,1 százalék volt, amely 1százalékal magasabb, mint a 2009-es évi 3,1 százalékos EBITA árrés. A DSO 54 nap volt 2010-ben összehasonlítva a 2009-es évi 53 nappal.
Ennek kapcsán Patrick De Maeseneire az Adecco csoport vezérigazgatója a következőket mondta: „ A 2010-es év jó év volt az Adecco számára. A legtöbb piac ismét erős kétszámjegyű árbevétel növekedést ért el az elmúlt évben. A növekedés különösen nagy volt az ipari, termelői szektorban, de az irodai és professzionális munkaerő üzletág is újra növekedni kezdett. A fegyelmezett árpolitikánk és költségellenőrzésünk jelentős , 40 százalékos EBITA- növekedéshez vezetett a korrigált referenciához képest. A csökkenő tendencia után, ügyfeleink egyértelműen jobban értékelik a rugalmasságot, mint a múltban és a saját munkaerő-állományuk egy stratégiai összetevőjének tartják. Ezért hisszük azt, hogy a rugalmas munkaerő piaci részesedésének aránya felülmúlja a 2007 és 2008-as időszakok csúcspontját. Továbbra is kikívánjuk használni a jelenlegi jó üzleti feltételeket, és gondosan ügyelünk a költségeinkre. Ez, a jó eredményekkel együtt, amelyet 2010-ben értünk el, abba az irányba vezet bennünket, hogy elérjük a középtávú több, mint 5,5%-os EBITA árrés célt.”
Adecco csoport legfőbb adatok:
Euro millióban megadva I 2010 teljes év I 2010 utolsó I 2010 teljes év I 2010 utolsó negyed
negyedév I növekedés
Árbevétel 18 656 4 993 +12°% +17%
Bruttó nyereség 3 329 894 +6% +13%
EBITA a költségek nélkül 755 223 +40% +51%
EBITA 722 211 +34% +43%
Működési bevétel 667 197
Nettó bevétel az Adecco 423 141
részvényesek számára
A vezetőség előrejelzése
Az Adecco csoport árbevétel növekedése 2010. utolsó negyedévében továbbra is erős volt a kihívások ellenére. 2011. januárjában az Adecco csoport árbevételei 17százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva.
A kereslet továbbra is egészséges szinten maradt Franciaországban és Észak-Amerikában, a két fő piacukon, ahol az emelkedés már a 2009-es év második felében megindult. A növekedés erős maradt Németországban, Olaszországban, a Benelux államokban és az Északi országokban. Ezekre a fejlődésekre alapozva, a vezetőség meg van győződve arról, hogy jelentős növekedés várható az előttünk álló hónapokban.
Mint a vezérigazgató elmondta:
„Úgy gondoljuk, hogy a környezet továbbra is kedvező marad a rugalmas munkaerő számára 2011-ben. Létrejönnek állandó munkahelyek, de ezek csak arra elegendőek, hogy a munkaerőpiacra újonnan belépők számára biztosítsanak munkahelyet. A munkanélküliség továbbra is magas marad majd a fejlett gazdaságokban. A legnagyobb gazdasági növekedést és tevékenységet kölcsönzött munkaerővel fogják megoldani.”
Ebben a közegben, az Adecco csoport arra törekszik, hogy nyereséges árbevétel növekedést érjen el, amelyet fegyelmezett árpolitikával és szigorú költségellenőrzéssel fog megvalósítani.
Az EBITA árrés jelentős fejlődése 2010-ben a bizonyíték arra, hogy az alacsonyabb költség alap kifizetődik. A vállalat továbbra is ott fog befektetni, ahol a növekedés a legalacsonyabb, a megtérülést alaposan megvizsgálják. A cég jó irányba halad, hogy elérje középtávon a több mint 5,5 %-os EBITA árrést.
------------------------------------------------------------
Háttérinformációk a szerkesztőség számára:
Adecco Worldwide
Az ADECCO 1996. augusztus 20.-án jött létre a francia ECCO és a svájci ADIA csoportok fúziójával, azzal a céllal, hogy a munkaerő szervezés globális területén piacvezető legyen. Az Adecco világszerte 70 országban több mint 6600 irodával képviselteti magát és vezető szerepet játszik a humán szolgáltatások területén. Tőzsdei értéke közel kétszer akkora, mint az utána következő 4 legnagyobb konkurensének. Világszerte 33.000 állandó munkatársa van és további 700.000 időszakos munkatársa dolgozik különböző ügyfelekhez kihelyezve. A vállalatcsoport az iparág legnagyobb piaci részesedésével, bevételével, cash-flow-jával és piaci tőkéjével rendelkezik. A cég központja Zürich-ben található, naponta közel 100.000 ügyfél és 650.000 időszakos munkavállaló szolgálatában áll . Az Adecco SA a 2002. évi Forbes nemzetközi lista 150. helyén áll , a svájci és new- york-i, valamint párizsi tőzsdén regisztrált cég.
Adecco Magyarország
Az Adecco Magyarországon 1991-ben alakult meg a svájci Adia leányvállalataként 7.5 millió forint alaptőkével, az Adia SA 90%-os és az Adia Ausztria 10%-os tulajdonrészével. Adecco néven 1997 óta, az ADIA és a francia ECCO globális fúziója óta működik. Irodái a teljes földrajzi lefedettség érdekében az ország minden régiójában megtalálhatóak. A központi irodán kívül Budapesten található egy szakemberek közvetítésével, két munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó és egy kizárólagosan ügyfél részére létrehozott toborzóiroda, a pénzügyi és munkaügyi tevékenységet folytató részleg, valamint két ügyfélhez kihelyezett úgynevezett on-site iroda. További telephelyek működnek Debrecenben, Kecskeméten, Szombathelyen, Győrött, Gyöngyösön, Miskolcon Székesfehérváron, Pécsen és Budaörsön valamint ügyfelekhez kihelyezett irodák vannak Székesfehérváron, Nagykanizsán és Ózdon. Az évek során jelent?sen kiszélesedett a cég szolgáltatási palettáját, ma már az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó szolgáltatások széles körét biztosítják, legyen szó direkt keresésről, munkaerő közvetítésről, kölcsönzésről, vagy leépítési tanácsadásról. A cég 1996-ban az ISO 9002:1994 szabvány követelményeinek megfelelő minőségbiztosítási rendszert vezetett be, melyet 2002-ben az új, ISO 9001:2000. szabványnak megfelelően alakítottak át, ezzel is biztosítva partnereik számára az egyenletesen magas színvonalú szolgáltatásokat. www.adecco.hu