- © 2011 Adecco
Elindult a Magyarországon egyedi kezdeményezésnek számító Adecco IT Academy. A kiemelt műhelyképzés célja, hogy összefogja és szakmailag támogassa azokat az IT szakembereket, akik a folyamatos tanulás és önképzés mellett képzelik el szakmai fejlődésüket. A képzés a nemzetközi Adecco vállalat-csoport 50 éves tapasztalataira épül.
Az Adecco IT Academy előadói minden alkalommal Magyarország és a világ leginnovatívabb vállalatait képviselő szakmai előadók lesznek, akik nemcsak a legújabb IT technológiák napi gyakorlati alkalmazásáról osztják meg tudásukat és tapasztalataikat, de előadásaik során néhány bizalmas szakmai műhelytitkot is elárulnak majd.
Mint Fülöp Zsuzsa az Adecco állandó-közvetítési divíziójának vezetője elmondta:
A szakmai alapú minőségi tanácsadás elkötelezettjeként az Adecco Kft. támogatni kívánja az IT szakemberek karriertervezését rendszeres továbbképzések, előadások és szakmai tesztelések szervezésével.
Az akadémia első témája a vállalati rendszerek konvergencia szinten tartása és növelése lesz– miként lehet ma csökkenteni vagy legalább is szinten tartani a régi, elavult rendszerek támogatási költségét úgy, hogy ezzel egy időben növeljük az agilitást és racionalizáljuk a komponensek számát? A szakértők szerint ez könnyen támogatható a szerver és a szolgáltatás infrastruktúra megváltoztatásával, de ezen felül szükséges lehet a desktopok-on futó alkalmazások egységesítése és integrációja is egyetlen platformra.
A témáról Smulovics Péter, a Morgan Stanley hazai leányvállalatának alelnöke, világ vezető befektetési bankjának szakembere tart előadást.
Az Akadémia sorozat nyitó képzését a szervező Adecco budapesti központi irodájában tartják, a program után a résztvevők, az előadó és az Adecco szakértők között közvetlen interaktív beszélgetésre is lehetőség nyílik, továbbá a résztvevők ingyenes karrier-tanácsadást is nyerhetnek majd sorsolás útján a helyszínen.
Októbertől önálló székhelyű irodából, most még gyorsabb és hatékonyabb ügyintézéssel segít az Adecco Office üzletága elsősorban banki, ügyfélszolgálati, de akár jól felkészült asszisztensi vagy recepciós munkakörök betöltésében is.
A professzionális HR-szolgáltató új üzletága kizárólag irodai alkalmazottakra fókuszál, beosztotti vagy vezetői munkakörbe keres munkaerőt vagy szakirányú végzettségű alkalmazottat. A speciális toborzói szaktudást igénylő iroda felállítását az indokolta, hogy mindazon jelölt-keresési és felvételiztetési tudást, tapasztalatot, amelyet az anyavállalat ezen a területen felhalmozott, azt kiemelten egy üzletág fogja össze.
Az új Office iroda munkatársaihoz jelenleg a legtöbb megkeresés ügyfélszolgálati munkatársra, adatrögzítésre, call centeres, és recepciós pozícióra érkezik, de ugyanúgy állandó a kereslet megbízható vezetői asszisztensre, könyvelőre vagy logisztikus és értékesítő kollégára is. A megfelelő jelöltek egy olyan Office adatbázisba kerülnek be, melyen keresztül a későbbiekben a minőségi, letesztelt munkavállalók életútja is követhető, amely a tapasztalatok szerint esetenként akár 90 százalékos megfelelési arányt is lehetővé tesz a megbízó felé.
„A gazdasági válság, a változó szabályozási környezet állandó kihívások elé állítja a cégvezetőket, HR igazgatókat. Ezen változások a hazai nagyvállalati szektort sem hagyták érintetlenül, így muszáj rugalmasan tervezniük, ami nyomon követhető a hazai a foglalkoztatottsági mutatók változásán. Éppen ezért ma már a cégvezetők egy munkaerő-kölcsönző és -közvető cégtől elsősorban hatékonyságot és gyorsaságot várnak. Az újonnan létrejött Adecco Office iroda adatbázisába bekerülő jelölteknek éppen ezért folyamatos munkalehetőséget kívánunk biztosítani oly módon, hogy a megnövekedett munkáltatói igényeknek folyamatos képzésekkel és szaktanácsadással tegyünk eleget. Nagy előnyünk, hogy tapasztalt, szakképzett tanácsadóink és országos hálózatunk révén nagy létszámban és gyorsan közvetíthetünk tapasztalt munkaerőt, levéve a teljes kereséssel, felvételiztetéssel kapcsolatos összes teendőt a megbízó válláról. „-mondta el Vég Ottó az Adecco Magyarorszag ügyvezető igazgatója.
Az Adecco Magyarorszag Kft. 20 éve van jelen Magyarországon, piacvezető globális anyavállalata pedig 50 év legjobb gyakorlatait és tesztjeit biztosítja a munkaerő-kereséshez. Az új Office szolgáltatás célja, hogy olyan szakképzett és gyakorlott irodai munkatársakat biztosítson minden szinten, akik nem csak hosszabbtávra, de akár ideiglenesen egy évre vagy csak egy hétre, szabadságolási időszakára is biztonsággal vehetik át a munkát.
A szolgáltatás formáját a cég az ügyfél igényeihez alakítja, legyen szó ideiglenes munkaerő biztosításáról, kiszervezésről, vagy állandó elhelyezésről.