Utolsó frissítés: 2022. 12. 22.

 

Az Adecco Személyzeti Közvetítő Kft. („Vállalat”, „mi” és ennek ragozott alakjai) elkötelezett az Ön adatainak védelme és tiszteletben tartása iránt.

Ez az adatvédelmi tájékoztató („Adatvédelmi tájékoztató”) (az itt említett, más dokumentumokkal együtt) ismerteti, hogy milyen személyes adatokat gyűjtünk Öntől, miként gyűjtjük, használjuk és dolgozzuk fel ezeket.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el ezt az Adatvédelmi tájékoztatót, legyen bármilyen hosszú is.

Az alábbiakban található egy mutató, így Ön tetszés szerint rögtön a megfelelő részhez léphet.

Néhány fogalom tisztázása

Először is tisztázzuk, hogyan használunk egyes fogalmakat ebben az Adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyilvánvalónak tűnhet, de ebben az Adatvédelmi tájékoztatóban Önt a következőképpen említhetjük: „Ön”.

A szövegben a „mi” vagy a „Vállalat” kifejezés az Adecco Személyzeti Közvetítő Kft.-re utal. Székhelyünk: 1139 Budapest, Fiastyúk utca 4-8., 7. emelet. A Vállalat az Adecco Group AG (Adecco csoport) (székhely: 8008 Zürich, Bellerivestrasse 30, Svájc), a világ egyik legnagyobb HR-szolgáltatójának tagja. Az Adecco csoport különféle vállalatain és üzletágain keresztül számos HR- (humánerőforrás-) tevékenységet folytat, ilyen például a munkaerő-felvétel, a kiküldetés, a bérszámfejtési szolgáltatások, a toborzás és kiválasztás, a tesztelési megoldások, a karrierváltás, a tehetséggondozás, a képzés és oktatás, a munkaerő-közvetítés és a nemzetközi mobilitás („Tevékenységeink”).

Tevékenységünk végzéséhez a Vállalat számos informatikai rendszert használ. Egyes esetekben a Vállalat önkiszolgáló portált („Portál”) biztosít pályázói/munkatársai számára. A Portál lehetővé teszi, hogy Ön rákeressen és jelentkezzen a Vállalat és testvérvállalatai által meghirdetett, az Ön érdeklődésének, készségeinek és/vagy tapasztalatának megfelelő állásokra azokon a helyeken, ahol dolgozni szeretne.

Végezetül ez az adatvédelmi tájékoztató arról szól, hogyan dolgozzuk fel az Ön mint magánszemély adatait. Nem az a témája, hogy hogyan dolgozzuk fel a vállalatokkal kapcsolatos információkat (bár néha a kettő átfedi egymást). Az ilyen típusú információkat alkalmanként „személyes adatnak” vagy „személyazonosításra alkalmas információnak” nevezik. Ebben az Adatvédelmi tájékoztatóban a „személyes adat” vagy „adat” kifejezést használjuk.

Milyen információkat gyűjt és használ a Vállalat?

Információkat azért gyűjtünk és használunk fel, hogy az Ön személyére szabott, lehető legjobb lehetőségeket kínáljuk. Ezeket az alábbiak szerint csoportosítottunk:

a) Személyazonosító adatok: az Ön család- és utóneve

b) Szakmai adatok: az Ön munkahelyi e-mail címe, munkahelyi telefonszáma, a vállalkozás neve, címe és telefonszáma, az Ön beosztása, részlege, szolgáltatása, az irodája helye és egyéb információk, amelyek az Ön névjegykártyáján és az Ön számára adott meghatalmazáson szerepelhetnek.

c) Technikai adatok: olyan IP-címek, amelyekről Ön hozzáfér termékeinkhez és szolgáltatásainkhoz vagy mások termékeihez és szolgáltatásaihoz, sütik (a Sütiszabályzatunkban foglaltak szerint), az Ön bejelentkezési adatai (például időpont, dátum és időtartam), webes naplófájlok, az Ön által weboldalaink, alkalmazásaink, termékeink és szolgáltatásaink, illetve mások weboldalai, alkalmazásai, termékei és szolgáltatásai eléréséhez használt böngésző típusa és verziója [forgalmi adatok], az Ön eszközének időzóna-beállításai és az eszköz helye, az Ön által használt böngésző beépülő moduljainak típusai és verziói [egyéb kommunikációs adatok], a weboldalainkon, alkalmazásainkon, termékeinken és szolgáltatásainkon Ön által elért erőforrások, az Ön által használt eszköz operációs rendszere és platformja, valamint az e weboldal és/vagy rendszer eléréséhez Ön által használt eszközök egyéb technikai adatai.

d) Kapcsolatfelvételi űrlapok adatai: minden olyan információ, amelyet Ön a kapcsolatfelvételi űrlapjaink használatával ad meg nekünk (például amikor a „Kapcsolatfelvétel”, „Üzenetküldés” vagy „Maradjon kapcsolatban” funkciót használja a weboldalainkon, alkalmazásainkban, termékeinkben vagy szolgáltatásainkban), a szóban forgó levélváltás rögzítése és egyéb olyan információk vagy személyes adatok, amelyeket Ön saját belátása szerint megoszt velünk kapcsolatfelvételi űrlapjaink kitöltésekor. (Kérjük, vegye figyelembe, hogy a csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező, mert ezekre az adatokra szükségünk van ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni kérésének, vagy válaszolni tudjunk rá.)

e) Marketingkommunikációs adatok: arra vonatkozó adatok, hogy Ön hogyan válaszol e-mailekre, sms-ekre, valamint telefonos és egyéb marketingkampányokra.

Az Ön által megadott információkat termékeink és szolgáltatásaink biztosítására, az Ön által kért információk elküldésére vagy az Önnel való kapcsolatfelvételre használjuk fel abból a célból, hogy további információkat nyújtsunk elérhető termékeinkről és szolgáltatásainkról, az alábbi 2. részben foglalt részletes információk szerint.

Miért dolgozzuk fel az Ön adatait, és mennyi ideig tároljuk ezeket?

A feldolgozás céljai Adattípus Az Ön személyes adatai feldolgozásának jogalapja Megőrzési időszak
Az Ön szervezetével fennálló kapcsolatunk kezelése az Önnel való üzleti kapcsolat létrehozásával vagy megerősítésével. a) Azonosító adatok

b) Szakmai adatok

Az Ön szervezetével való kapcsolatunk kezeléséhez fűződő jogos érdekek. Az üzleti kapcsolat végét követő 5 évig (kivéve, ha jogszabályok azt hosszabb ideig követelik meg)
Az Ön kérésére vagy kérdéseire való reagálás olyan esetben, amikor Ön megkeres bennünket. a) Azonosító adatok

d) Kapcsolatfelvételi űrlapok adatai

Hozzájárulás Az utolsó kapcsolatfelvételt követő 2 évig
Olyan hírlevelek vagy információk küldése az Ön érdeklődésére számot tartó eseményekről, amelyekre Ön feliratkozott. a) Azonosító adatok

b) Szakmai adatok

e) Marketingcélú értesítésekkel kapcsolatos adatok

– Hozzájárulás

– A termékeink és szolgáltatásaink népszerűsítésére irányuló jogos érdekeink érvényesítése

A feliratkozás vagy a megőrzési időszak végéig
Direktmarketing küldése e-mailben, amennyiben az Önt foglalkoztató vállalkozás jelenleg az ügyfelünk vagy az volt, vagy ha Ön a megfelelő kapcsolatfelvételi űrlapon erre feliratkozik. a) Azonosító adatok

b) Szakmai adatok

e) Marketingcélú értesítésekkel kapcsolatos adatok

– Hozzájárulás, ha a jogszabályok értelmében ennek beszerzése a marketing feltétele

– A termékeink és szolgáltatásaink népszerűsítéséhez fűződő jogos érdekeink érvényesítése olyan esetekben, amikor jogszabály szerint nem vagyunk kötelesek hozzájárulást kérni

A feliratkozás vagy a megőrzési időszak végéig
Annak meghatározása, hogy mely vállalkozások léptek kapcsolatba velünk. c) Technikai adatok A weboldalaink és/vagy rendszereink adminisztrálásához, valamint a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatos releváns információk Ön számára való biztosításához fűződő jogos érdekeink érvényesítése A munkamenet időtartama.

A sütikre vonatkozó adatokkal kapcsolatban kérjük, olvassa el Sütiszabályzatunkat

Hozzájárulás ahhoz, hogy az Ön és eszköze számára legrelevánsabb tartalmat létrehozhassuk, közzé tehessük és fejleszthessük. c) Technikai adatok A weboldalaink és/vagy rendszereink adminisztrálásához, valamint a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatos releváns információk Ön számára való biztosításához fűződő jogos érdekeink érvényesítése A munkamenet időtartama.

A sütikre vonatkozó adatokkal kapcsolatban kérjük, olvassa el Sütiszabályzatunkat

Annak lehetővé tétele, hogy Ön saját döntése szerint használhassa weboldalaink és/vagy rendszereink interaktív funkcióit. c) Technikai adatok A weboldalaink és/vagy rendszereink adminisztrálásához, valamint a termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatos releváns információk Ön számára való biztosításához fűződő jogos érdekeink érvényesítése A munkamenet időtartama.

A sütikre vonatkozó adatokkal kapcsolatban kérjük, olvassa el Sütiszabályzatunkat

Milyen marketingcélú értesítéseket küldünk?

Vállalatoknak küldött értesítések

Az Ön adatait az Önnel vagy cégével fennálló üzleti kapcsolat keretében azért kezeljük, mert:

  • Szerződésünk van Önnel (vagy azt tervezzük, hogy szerződést kötünk Önnel). Ebben az esetben az általunk gyűjtött és marketingcélokra felhasznált személyes adatok nagy része ügyfeleink konkrét alkalmazottaihoz és más olyan vállalatokhoz kapcsolódik, amelyekkel már meglévő üzleti kapcsolatban állunk; vagy

 

  • Jogos érdekünk fűződik az üzleti tevékenységeink folytatásához (például, hogy vállalkozásközi kapcsolat keretében kommunikáljunk Önnel annak érdekében, hogy népszerűsítsük olyan termékeinket és szolgáltatásainkat, amelyek véleményünk szerint érdekelni fogják Önt vagy cégét). Ebben a tekintetben nyilvános forrásokból – beleértve a közösségi média weboldalain közzétett tartalmakat is – is szerezhetünk elérhetőségi adatokat abból a célból, hogy felvegyük a kapcsolatot egy konkrét személlyel egy ügyfélnél vagy más vállalatnál; vagy

 

  • Ön hozzájárult ahhoz, hogy ügyfeleinknél/vállalatoknál alkalmazott magánszemélyként e-mailben megkapja marketingcélú értesítéseinket. Ebben az esetben marketingcélú értestéseket üzleti kapcsolat kialakítása vagy fenntartása érdekében küldünk Önnek, az elektronikus kommunikációra és a marketingcélú értesítésekre vonatkozó, alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően. Ezek az értesítések tartalmazhatnak webjelzőket, sütiket és hasonló olyan technológiákat, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megtudjuk, hogy Ön megnyitja, elolvassa vagy törli-e az üzenetet, valamint olyan linkeket, amelyekre Ön rákattinthat.

Általában felajánlunk az Ön számára egy jelölőnégyzetet a személyes adatok gyűjtésére használt űrlapokon. Ha Ön beleegyezik az értesítések fogadásába, kattintson a négyzetre.

 

 

Hogyan lehet leiratkozni?

Minden olyan esetben, amikor marketingcélú értesítést küldünk Önnek e-mailben, Ön az e-mailben található „leiratkozás” vagy „engedély visszavonása” funkcióra kattintva leiratkozhat minden további marketingcélú értesítésről.

Ezenkívül bármikor gyakorolhatja leiratkozási jogát, ha itt felveszi velünk a kapcsolatot (kérjük, hogy A kérelem részletezése mezőben tüntesse fel azokat a marketingcélú értesítéseket, amelyekről le szeretne iratkozni).

Hogyan gyűjtjük az Ön személyes adatait?

Az Önről gyűjtött személyes adatok az Ön által nekünk küldött kapcsolatfelvételi űrlapokból vagy egyéb anyagokból, valamint az Ön velünk és másokkal a velünk fennálló üzleti kapcsolat keretében folytatott interakciójából származnak. Az adott körülményektől, valamint az alkalmazandó helyi jogszabályoktól és követelményektől függően a 2. részben felsorolt egyes adatokat úgy gyűjthetjük össze, hogy Ön átadja nekünk névjegykártyáját, beszél velünk egy konferencián vagy más rendezvényen, vagy ha Ön meglévő vagy potenciális ügyfelünk.

Egyes esetekben személyes adatokat harmadik felektől, vagy nyilvánosan elérhető forrásokból is gyűjtünk az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően.

Használunk-e mesterséges intelligenciát?

Igen, alkalmanként használunk mesterséges intelligenciát. Mindazonáltal az Ön személyes adatait semmilyen olyan automatizált döntéshozatal (vagyis kizárólag technológiák létrehozásával és alkalmazásával emberi beavatkozás nélkül történő döntéshozatal) vagy profilalkotás (személyes adatok feldolgozása olyan technológiákkal, amelyek csökkentik az emberi beavatkozás mértékét, hogy bizonyos esetekben egy-egy egyén adott körülményeit értékeljük) során nem használjuk fel, amely joghatást vagy hasonló jelentős hatást vált ki Önre nézve.

Sokféle technológiát használunk az Ön adatainak elemzésére. Ezekben a folyamatokban minden esetben sor kerül emberi beavatkozásra, ugyanis ezekkel az eszközökkel szakértő emberi döntéshozóinkat támogatjuk.

Az előző bekezdésben leírt feltételek szerint automatizált rendszereket/folyamatokat használunk abból a célból, hogy segítsük munkatársainknak a piacon való eligazodást, és hogy a lehető legmegalapozottabb adatok birtokában egyeztessünk Önnel. Alkalmazhatunk mesterséges intelligenciát (például gépi tanulási, logikai vagy tudásalapú és statisztikai megközelítéseket) azért is, hogy Önnek, jelentkezőinknek és munkatársainknak biztosítsuk a tőlünk kért szolgáltatásokat. Bár használunk mesterségesintelligencia-rendszereket, minden olyan döntést, amely Önt érintheti, képzett toborzóink hoznak meg. Ennek megfelelően az említett mesterségesintelligencia-rendszerek alkalmazásának nincs joghatása.

 

Például amikor az Ön megüresedett álláshelyeire keresünk pályázókat, felhasználhatjuk a korábbi és a tényleges piaci adatokat arra a célra, hogy összehasonlítsuk a piac szempontjából fontos információkat olyan gépi tanulási, logikai vagy tudásalapú és statisztikai megközelítéseket alkalmazva, amelyek a fizetési adatok, a hely, a munkakörülmények, valamint a tényleges jelöltek piaci összehasonlítása és az ezekhez hasonló attribútumok felhasználásával készítenek jelentést az Ön régiójának átlagos körülményeiről. Értékesítési tanácsadóink e jelentés birtokában Önnel együtt alakíthatják ki annak módját, hogyan vonzzák be a lehető legjobban az Ön által igényelt munkatársakat.

Megosztuk-e az Ön adatait harmadik felekkel?

Az Ön adatai hatékony felhasználásának elősegítése, valamint a tartalom és/vagy az erőforrások és/vagy a szolgáltatások biztosítása érdekében az Ön adatait átadjuk harmadik feleknek. Ilyen átadásra azonban csak a következő esetekben kerül sor:

  • Szállítóinknak. Például megbízunk egy szállítót, hogy adminisztratív és operatív munkát végezzen az Önnel fennálló kapcsolatunk támogatása érdekében. A szállító(k)at szerződéses és egyéb jogi kötelezettségek terhelik az Ön adatai titkosságának megőrzésére és az Ön magánéletének tiszteletben tartására vonatkozóan, és csak a feladataik ellátásához szükséges adatokhoz férhetnek hozzá; az érintett beszállítók jellemzően informatikai beszállítók (amelyek informatikai rendszereink hosztingszolgáltatásait vagy támogatását biztosítják, beleértve az Önről szóló információkat is), létesítménykezelő vállalkozások (amelyek épületeink fizikai biztonságáról gondoskodnak, ezért tudniuk kell Önről, hogy engedélyezzék az épületeinkbe való bejutását) és háttérirodai pénzügyi és számviteli igazgatási szolgáltatók (akiknek kezelniük kell a pályázók adatait a beérkező és a kimenő számlák feldolgozása érdekében).

Olyan beszállítókat is bevonunk, akik információtechnológiai szolgáltatásokat és megoldásokat nyújtanak, beleértve a videóinterjút és a készségfelmérő eszközöket is.

  • Az Adecco csoport tagjainak és leányvállalataiknak („az Adecco csoport tagjai”) az Európai Unión belül vagy azon kívül. A tevékenységeinkkel érintett országok listája weboldalunkon a következő címen elérhető: adeccogroup.com/worldwide-locations. Az Ön adatait különböző okokból osztjuk meg ezekkel:
    • az adatokat megosztjuk az Adecco csoport azon tagjaival, amelyek világszerte informatikai funkciókat biztosítanak az Adecco csoporthoz tartozó vállalatok számára;
    • az információkat az Adecco csoport világszerte működő tagjaival is megosztjuk (beleértve az információgyűjtést követően felvásárolt jogi személyeket is) a korábban leírt célokra, vagy pedig azért, hogy az Ön profiljához igazodó ajánlatokat ajánljunk Önnek, amennyiben Ön érdeklődését fejezte ki helyi vagy nemzetközi lehetőségek iránt az adott piacon, vagy ha az Adecco csoport tagjai szerint Ön rendelkezhet bizonyos olyan készségekkel, amelyek az említett piacon szükségesek vagy hasznosak.
  • Kormányzati vagy igazságügyi hatóságoknak. Adatait megosztjuk a kormánnyal, a rendőrséggel, a szabályozókkal vagy a bűnüldöző hatóságokkal, ha saját belátásunk szerint erre jogilag kötelesek vagyunk vagy felhatalmazással rendelkezünk, vagy ha ez észszerű lépés.
  • Leendő vevőknek vagy eladóknak és tanácsadóiknak. Az egyesüléssel, felvásárlással vagy egyéb üzleti tranzakcióval (vagy azok végrehajtásával) kapcsolatos átvilágítás részeként előfordulhat, hogy át kell adnunk az Ön adatait a leendő eladónak vagy vevőnek és tanácsadóiknak.

Továbbítjuk az Ön személyes adatait az Ön országán kívülre?

Az Ön személyes adatai egy vagy több, az Európai Unión belüli vagy kívüli másik országba vagy Svájcba is továbbíthatók, és ott feldolgozhatók. A tevékenységeinkkel érintett országok teljes listája weboldalunkon a következő címen elérhető: www.adeccogroup.com/worldwide-locations

Az adatokat csak a fenti 7. pontban meghatározott, az Európai Gazdasági Térségen, az Egyesült Királyságon vagy Svájcon kívüli olyan feleknek továbbítjuk:
• amelyek országai az Európai Bizottság, az Egyesült Királyság adatvédelmi biztosa vagy a svájci szövetségi adatvédelmi és információs biztos szerint megfelelő szintű védelmet kínálnak Önnek az Egyesült Királyság és az EU GDPR-ének 45. cikke vagy a svájci szövetségi adatvédelmi törvény 6. cikke (a felülvizsgált törvény 16. cikke) értelmében (az országok listája itt érhető el: https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/international-dimension-data-protection/adequacy-decisions_en) és itt: https://www.edoeb.admin.ch/edoeb/de/home/datenschutz/handel-und-wirtschaft/uebermittlung-ins-ausland.html (Svájc) vagy

• ahol az Adecco csoport megfelelő védőintézkedéseket vezetett be az Ön adatai titkosságának megőrzése érdekében (ehhez általában az Európai Bizottság, az Egyesült Királyság adatvédelmi biztosi hivatala (ICO), illetve a svájci szövetségi adatvédelmi és információs biztos által jóváhagyott adattovábbítási szerződések valamelyikét használjuk, amelyek másolatai elérhetők itt: https://ec.europa.eu/info/law/law-topic/data-protection/international-dimension-data-protection/standard-contractual-clauses-scc_en; here: https://ico.org.uk/for-organisations/guide-to-data-protection/guide-to-the-general-data-protection-regulation-gdpr/international-data-transfer-agreement-and-guidance/) és itt: https://www.edoeb.admin.ch/edoeb/de/home/datenschutz/handel-und-wirtschaft/uebermittlung-ins-ausland.html (Svájc). Ezeket az Európai Bizottság, az Egyesült Királyság adatvédelmi biztosa és a svájci szövetségi adatvédelmi és információs biztos jóváhagyta az EU-Szerződés 46. cikke, valamint az Egyesült Királyság GDPR-je, továbbá a svájci szövetségi adatvédelmi törvény 6. cikke (a felülvizsgált törvény 16. cikke) értelmében.

Ön e tekintetben további információkat kérhet, és beszerezheti az alkalmazandó biztosíték másolatát az alábbiakban megadott elérhetőségeinken.

Milyen adatbiztonsági intézkedéseink vannak?

Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire fontos az Ön személyes adatainak védelme. Olyan működési eljárásokat és megfelelő technikai és szervezeti biztonsági intézkedéseket vezettünk be, amelyekkel megakadályozhatjuk az e személyes adatokhoz való jogosulatlan hozzáférést, azok megváltoztatását, törlését vagy továbbítását.

Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk az Ön személyes adatainak védelme érdekében, Önnek tisztában kell lennie azzal, hogy az adatok interneten keresztüli továbbítása nem teljesen biztonságos, és nem tudjuk garantálni az Ön weboldalunknak vagy bármely harmadik félnek továbbított személyes adatai biztonságát, így minden adattovábbítás az Ön saját felelősségére történik.

Milyen jogai vannak Önnek a személyes adataival kapcsolatban?

Az alkalmazandó adatvédelmi jogszabályok értelmében Önt a következő jogok illetik meg:

  • A saját személyes adataihoz való hozzáféréshez és azokról készült másolat beszerzéséhez való jog

Önnek joga van megerősítést kérni arról, hogy feldolgozzuk-e személyes adatait. Ebben az esetben Ön hozzáférhet személyes adataihoz és az azok feldolgozására vonatkozó bizonyos információkhoz. Egyes esetekben kérelmezheti, hogy küldjük el Önnek az adatairól készült elektronikus másolatot. Bizonyos korlátozott körülmények között Ön jogosult kérni, hogy személyes adatait közvetlenül egy harmadik félnek minősülő másik szolgáltatóhoz továbbítsuk („hordozzuk”).

  • A saját személyes adatai helyesbítéséhez való jog

Ha bizonyítani tudja, hogy az Önről a birtokunkban lévő személyes adatok helytelenek, kérheti ezen adatok frissítését vagy más módon történő helyesbítését.

  • Az elfeledtetéshez vagy a személyes adatok törléséhez való jog

Bizonyos körülmények között Önnek joga van saját személyes adatainak törléséhez. Ön bármikor benyújthat ilyen kérelmet, mi pedig megvizsgáljuk, hogy kérésének helyt kell-e adni, azonban ez a jog az adatok megőrzésével kapcsolatos esetleges jogi kötelezettségeink függvénye. Azokban a helyzetekben, amikor a jogszabályoknak megfelelően úgy ítéljük meg, hogy az Ön személyes adatainak törlésére vonatkozó kérelmét teljesíteni kell, ezt indokolatlan késedelem nélkül megtesszük.

  • A saját személyes adatai kezelésének korlátozásához vagy kifogásolásához való jog

Bizonyos körülmények között Önnek jogában áll kérni személyes adatai kezelésének korlátozását, vagy tiltakozni azok bizonyos feldolgozása ellen az Ön konkrét helyzetével kapcsolatos okokból.

  • A hozzájárulás visszavonásához való jog

Önnek jogában áll bármikor visszavonni a hozzájárulását, ha személyes adatainak feldolgozása az Ön hozzájárulásához kötött. Ez azonban nem érinti a hozzájárulás Ön általi visszavonása előtt végzett feldolgozás jogszerűségét. Ha Ön visszavonja hozzájárulását, előfordulhat, hogy bizonyos termékeket vagy szolgáltatásokat nem tudunk biztosítani Önnek. Erről Önt a hozzájárulása visszavonásakor tájékoztatjuk.

Ha Ön élni szeretne valamelyik jogával, kérjük, használja űrlapunkat ide kattintva.

Végezetül Önnek jogában áll panaszt benyújtani személyes adatainak feldolgozásával kapcsolatban (helyzettől függően) az állandó lakóhelye vagy munkahelye szerinti vagy a jogainak állítólagos megsértésével érintett tagállam adatvédelmi hatóságánál.

Hogyan kezeljük ezen Adatvédelmi tájékoztató módosításait?

Ezen Adatvédelmi tájékoztató feltételei adott esetben változhatnak. E tájékoztató minden lényeges módosítását megfelelő értesítések útján tesszük közzé e Weboldalon, vagy úgy, hogy más kommunikációs csatornákon keresztül kapcsolatba lépünk Önnel.

Elérhetőség

Amennyiben

  • Önnek kérdése vagy aggálya merül fel ezen Adatvédelmi tájékoztató kapcsolatban,
  • Ön további információt szeretne kapni arról, miként védjük adatait (például ha azokat az Ön országán kívülre továbbítjuk), vagy
  • felvenné a kapcsolatot az Adecco csoport adatvédelmi tisztviselőjével (DPO) vagy a helyi adatvédelmi vezetővel,

kérjük, küldjön e-mailt az Adecco csoport DPO-ja számára a következő címre: globalprivacy@adeccogroup.com vagy a helyi adatvédelmi vezető számára a következő címre: adatvedelem@adecco.hu

Ön a személyes adataival kapcsolatos jogait ezen űrlap kitöltésével gyakorolhatja.

Az Adecco csoport